Telefonszervizben kapott legjobb ajánlás
Amikor elromlik a telefonom, mindig szervizbe viszem, hiszen én nem igazán értek az okostelefonok szereléséhez. Ahhoz pedig szintén nem, hogy megtudjam állapítani mi lehet éppen a baja. Szerencsére nem gyakran fordul elő olyan, hogy telefonszervizbe kell mennem, de volt már rá példa. A legutóbb pedig amikor ott jártam, még szemhéjplasztika ajánlást is kaptam. Teljesen spontán jött ez a téma a szerelővel, de szerencsére tudott nekem segíteni. Ő a Kelemed Plasztikát ajánlotta. Hiszen ők nem csak megbízhatóak és minőségi munkát végeznek, de nagy szakmai tapasztalattal is rendelkeznek.
Ezt pedig mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az oldalon nagyon sok műtét utáni kép is megtekinthető, illetve a főorvos életpályája és tanulmányai is megtalálhatóak.
Több fajta esztétikai beavatkozást és plasztikai beavatkozást is vállalnak, így szinte bármilyen kéréssel lehet hozzájuk fordulni.
Az oldalukon minden műtét előtti hasznos információt el lehet olvasni: mire lehet számítani, milyen előfeltételeknek kell megfelelni, milyen vizsgálatok előzik meg a beavatkozást, milyen ellenjavallatai vannak az adott műtétnek. Tehát szinte mindent meg lehet tudni, amit egy ilyen beavatkozás előtt érdemes. Így mindenre fel lehet készülni és semmi sem lesz váratlan és meglepetés.
Hogyha olyan plasztikai sebészetet keresel, ahol kiemelt figyelmet kapsz, megfelelő tapasztalattal és tudással rendelkező orvosok vesznek körül és még segítőkészek is, akkor a Kelemed Plasztika egy jó választás lehet. Hogyha szemhéjplasztikát szeretnél, akkor pedig én is csak ajánlani tudom őket.