A megjavított mobilomon elsőként multivitaminokat rendeltem

A telefonunk nélkül ma már a legtöbben egy tapodtat sem teszünk. Hogy ez mennyire szomorú dolog, azt mindenki döntse el maga, én mindenesetre igyekszem nem csak az időrabló appokat pörgetni, hanem hasznosan eltölteni a képernyőidőmet. Persze a praktikum sem utolsó szempont, számomra az online vásárlás nagy kedvenc, sosem szerettem ugyanis a sok embert, a tömött üzleteket és a sorban állást, így amit csak tudok, online vásárlás során szerzek be.

Az előbbi infók alapján gondolhatjátok, mekkora érvágás volt számomra, amikor a telefonom egy szép délutánon bemondta az unalmast. Fogalmam sem volt, mi baja lehet, ugyanakkor már valamennyire aggódni kezdtem, hogyan fogom pótolni azt a rengeteg funkciót, amit a telefonom ellát a mindennapokban, ha esetleg meg kell válnom tőle egy időre. Az idegeskedés közben azért elindultam a szerviz felé, szerencsémre van a környékünkön egy jól bevált kis műhely, jó arcokkal, akiknek eddig mindig elégedett voltam a munkájával. Nagy megnyugvásomra azt a választ kaptam, hogy még ma elkészülnek vele, mert hála az égnek nem olyan nagy a baj, jöjjek vissza késő délután. Így is lett, végre visszakerült hozzám az imádott telefonom, méghozzá működőképesen.

Már jelzett is az emlékeztetőm: ideje megvenni a multivitaminokat! Általában a Biocity oldaláról szerzem be őket és szeretek egyszerre több havi adagot rendelni, így a kiszállítás biztosan ingyenes lesz. (Házhoz szállítás esetén 12 900 Ft-tól él ez az ajánlat, Pick Pack Pontnál ugyanez, az új opció esetén, ami a Csomagpont, már 6900 Ft felett ingyenes). Be is dobtam gyorsan a virtuális kosaramba a szokásos Vitaking Daily One multivitaminból 3 dobozzal, ami a barátnőmmel megosztva is bőven elég több hónapra. Azért szeretem ezt a tablettát, mert először is nagyon jó az ár-érték aránya, másrészt a számos vitamin és ásványi anyag mellett gyógynövény-kivonatokat is tartalmaz. Citromfű-kivonata révén nyugtatja az idegeket, kiváló a stressz pszichés, illetve fizikai tüneteinek csökkentésére, az alvásminőségemre is pozitív hatással bír. A rozmaring gyulladáscsökkentő és keringést segítő növény, szintén nagyon hasznos. A tablettákban szintén megtalálható borsmenta az emésztést segíti, emellett görcsoldó hatással bír. Utolsó kis csodanövényünk a sorban a kakukkfű, amely főleg erős vírus- és baktériumölő hatásairól ismert, emellett kiváló gyulladáscsökkentő, légúti betegségeknél és megfázásnál különösen hatékony növény.

A szállításról annyit érdemes tudni, hogy ha házhoz kérjük a csomagunkat, a rendeléstől számított 2-6 munkanapon belül kapjuk meg. Ha Pick Pack Ponton szeretnénk átvenni, az 5-6 napot jelent, így én jobban preferálom az előző opciót, mivel az általában gyorsabb.

A Biocity egy szegedi székhelyű biobolt, ahol országos szállítás érthető el. A szegedi üzletükben több mint 8000 féle termék található, ezeknek töredéke a multivitaminok, élelmiszereket, kozmetikumokat és tisztítószereket is forgalmaznak.

A Biocitynek van egy szuper hűségkártya és jutalom rendszere. Mindez azt jelenti, hogy a Biocity Online áruház pénzvisszatérítést nyújt az úgynevezett virtuális hűségkártyára. A jóváírt egyenleget a vásárlástól számított 3 hónapon belül lehet felhasználni, megszerzése pedig a következő módon történik:

  • Minimum 10 000 Ft-os összeg esetén a vásárlás 0,5%-a
  • Minimum 15 000 Ft-os összeg esetén a vásárlás 1%-a
  • Minimum 25 000 Ft-os összeg esetén a vásárlás 2%-a
    íródik jóvá a virtuális hűségkártyán.

Ha az összes eddigi vásárlásunk már meghaladja a 200 000 Ft-ot, akkor minden vásárlás után dupla jóváírást kapunk. Ajánlási rendszer is él a Biocitynél, ezzel az ajánlottunk 10% kedvezményt kap az első vásárlása után, mi pedig 5%-ot.

Az Online shop felülete egyébként termékek alapján három fő kategóriába sorolódik: drogéria, reform élelmiszerek és étrend-kiegészítők. A menüsoron emellett a Kiemelt márkákat is megtekinthetjük, amelyek a kedvenc élelmiszer márkák. Reform élelmiszereken belül több alkategória segíti az eligazolást: Étrend & Életmód, Sütés & Főzés, illetve Reformkonyha. A Drogéria az Arcápolás, Testápolás, Kéz, Láb, Hajápolás, Egészség és Öko háztartás alkategóriákat foglalja magában, amelyekben számos bio és öko minősítésű termék található. Az Akciók számára is van egy külön menüpont, így ha árérzékenyek vagyunk, érdemes itt kezdeni a böngészést.

Én nagyon meg vagyok elégedve a Biocity termékeivel – mindig bedobok valami finomságot, újdonságot a multivitaminok mellé, amivel kedveskedhetek a barátnőmnek és magamnak.