Nem maradt dugulás problémánk tavalyról

A 2021-es év utolsó heteiben igazán rájárt a rúd a családunkra. Nekem a telefonom sztrájkolt és igényelt egy kisebb szervizelést, anyukáméknál pedig duguláselhárításra volt szükség. Emlékszem, hogy éppen nagy örömmel tartottam hazafelé a telefonszervizből, az újból megfelelően működő készülékemmel, amikor anyukám felhívott, hogy keresni kellene egy vízszerelőt, mert van egy kis dugulásproblémájuk, amihez apukám “szakértelme” sajnos már kevésnek bizonyul. A vízszerelőnk sajnos elutazott a két ünnep között, akit ajánlott, ő pedig fel sem vette a telefont.

Ezen után az internet népéhez fordultam segítségért, akik a https://vizszereles.net weboldalt ajánlották. Mi pedig mindenképpen szerettünk volna próbát tenni, hiszen a dugulás probléma sajnos magától nem szűnik meg. A honlapon azt írták, hogy ha felhívjuk őket, akkor sürgős esetben Budapesten akár 1-2 órán belül kiérnek. Szinte azonnal felvettem velük a kapcsolatot, és megnyugtattak minket, hogy még a nap folyamán kijönnek. Amíg ez megtörtént, addig is tovább olvastam a témában a https://vizszereles.net duguláselhárítás menüpontjában. Jó pár hasznos tippel is szolgálnak, hogy mit érdemes kipróbálni és mit nem, ha dugulással küzdünk. Azt is vázolják, hogy mi okozhatja a dugulást, így akár van esély megelőzni a problémát, vagy legalábbis nem rontani a helyzeten.

A https://vizszereles.net csapata egyébként Budapesten és Pest megyében is elérhető. A weboldalon részletesen fel vannak sorolva azok a települések, ahova kimennek szerelni. Érdemes vetni egy pillantást az oldalra, nemcsak akkor ha dugulással küzdünk, hiszen vízszereléssel, csatornakamerázással, csatornázással, csőtöréssel és fűtésszereléssel is foglalkoznak. Ami pedig mindenképpen elmondható róluk, hogy a mai szakemberekhez képest igazán gyorsak, de ez a munka minőségének nem megy a rovására.