A telefonszervíz is lehet fájdalmas – porckorongsérv kezelése nélkül

A hét elején az irodában meglehetősen kaotikus állapotok uralkodtak, ugyanis a vezetékes telefonok mind felmondták a szolgálatot. Hívtuk is a velünk kapcsolatban álló telefonszervizes kollégákat, akik rekordidő alatt ellenőrizték a vonalat és a készülékeket.

Egy kedves, idősebb úrral hosszan el is beszélgettem, aki a vezetékek vizsgálata közben nem többször fájdalmasan a derekához kapott. Mondtam is neki, hogy úgy látom, kezet foghatunk, mert én is hasonló problémákkal küzdök.

Ő elmondta, hogy lehetséges, hogy már nem kell sokáig szenvednie, ugyanis rátalált a porckorongsérv kezelése legoptimálisabb megoldására, nevesint a Therapy4U Gerincterápiás Központ és Medical Fitness Stúdióra. Javasolta, hogy én is keressem fel őket, hisz a porckorongsérv kezelése abban áll vagy bukik, hogy milyen korán kezdünk el foglalkozni vele.

Én is felkerestem a Gerincterápiás Központ honlapját, a therapy4u.hu-t, ahol azt olvastam, hogy a porckorongsérv a derékfájások körülbelül 50 százalékáért felelős.

A Therapy4U szerint első körben mindenképpen fel kell tárni azokat az okokat, melyek a pockorongsérv kialakulásához vezettek. Ilyen lehet például az állóképesség sérülése, vagy az egyensúly megbomlása. Ha sikerül feltárni az okokat, akkor már sokkal könnyebb a megfelelő terápiát megtalálni.

A porckorongsérv kezelésére, orvoslására a Gerincterápiás Központ nagyon sokféle módszert alkalmaz.

Mint minden gerincprobléma esetében, itt sem esküsznek a kizárólagosságra, vagyis egyetlen terápia mindenhatóságára. Emellett is azonban kiemelik a szegmentális stabilizációs tréninget, mely az egyedileg megállapított tréningeket követően, azokat kvázi megkoronázva rakja fel az „i”-re a pontot, és segíti az összes többi kezelést, valamint az elért eredmények megtartását.