A numizmatikai érembolt a telefonszervizem szomszédjában
Egyik nap be kellett utaznom Budapestre, mert a telefonommal valami probléma volt és nem tudtam használni. Ahol én lakom, ott nincsenek ilyen boltok és szervizek, ezért minden alkalommal be kell buszoznom a városba, amikor szükségem van valamire. Nem sokszor megyek be Pestre, ezért ilyenkor, ha már úgyis ott vagyok, körül szoktam nézni több helyen és üzletben is, esetleg megebédelek a városban. Ez alkalommal se terveztem másként. A telefonszervizben gyorsan végeztem és szerencsére meg tudta oldani az eladó a problémámat. Utána úgy döntöttem, hogy elmegyek egy kis városnézésre. Ahogy sétáltam, véletlenül megláttam egy numizmatikai érmeboltot és először nem is tudtam, hogy mi az. A végre működő telefonommal gyorsan rákerestem, hogy az mit jelent: a numizmatika egy segédtudomány, ami a pénztörténettel foglalkozik. A hely, ami előtt álltam, pedig a Procopius Numizmatikai Érembolt volt. Nemcsak numizmatikai vizsgálatot lehet kérni a dolgozóktól, hanem ez egy bolt is egyben. Amennyiben érdekel bárkit is az érme vásárlás budapest szívében, annak ajánlani tudom ezt az üzletet.
A numizmatika nagyon érdekes mesterség. És nagyon fontos is, ha régi pénzekkel tervezünk kereskedni. A numizmatika segítségével megállapítható egy régi bankjegy vagy érme értéke, ami az értékesítés szempontjából fontos a kereskedőknek. Érdemes numizmatikushoz fordulni értékbecsléskor, mert a régiségkereskedők nem végeznek olyan részletes vizsgálatokat, mint a numizmatika szakértői, ezért nem valószínű, hogy a valós értéket megfelelően becsülnék meg. Az értékbecslés egy hosszas folyamat eredménye, amiben közrejátszik a régi pénz kora, állapota, anyaga és eredetisége is. Értelemszerűen, minél régebbi egy érme vagy bakjegy és minél jobb állapotban van, annál többet ér. A kora meghatározható a pénzen szereplő szimbólumok és uralkodó képe alapján. Az értékét még az is befolyásolhatja, hogy honnan származik. Régen gyakran vertek érmeket nemesfémekből, ezért ennek megállapítása is kulcsfontosságú a folyamat során. Ekkor akár az is kiderülhet, hogy egy hamisítvánnyal van dolgunk. Vannak ezen kívül még utánveretek és utánnyomtatások is, de vannak olyanok, akik kifejezetten ezek után érdeklődnek.
Ha van a birtokunkban ilyen régi pénz és nem tudjuk az eredetét és nem tudjuk mit kezdjünk vele, akkor érdemes felkeresni a Procopius Numizmatikai Éremboltot. Nemcsak akkor, ha numizmatikai vizsgálatot kérnénk, hanem akkor is, ha érdekel az érme vásárlás budapesten. Mi magunk is vásárolhatunk az érembolt gyűjteményéből, de ők is felvásárolják tőlünk a birtokunkban levő érmét, ha nem tartunk rá igényt. Ha érdekel minket a numizmatika, akkor érdemes ellátogatni Magyarország egyik leghíresebb éremboltjába.