A telefonvásárlás mindig nagy dilemma nálam

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem mindig a gyomorgörcs kerülget, ha új telefont kell vennem. Egyrészt azért is, mert nem vagyok egy nagy technikai zseni, és mindig attól félek, hogy nem fogom majd tudni használni a telefont, amit megveszek. Hiába mutatják meg, hogy kell használni, és hiába van minden szépen lépésről lépésre leírva a hozzá tartozó kis információs füzetkében, én akkor is képes vagyok elrontani valamit. Másrészt azért, mert az újabb telefonjaim mindig viszonylag rövid időn belül tönkre mennek. Ha nem is válik teljesen használhatatlanná, vagy bekapcsolhatatlanná, valamelyik funkció előbb utóbb valami meghibásodás miatt elérhetetlenné válik.

Amitől mindig is a legjobban féltem, az az volt, hogy összetöröm a telefon képernyőjét. Eddig mondjuk mindig szerencsém volt, mert akárhányszor ejtettem le a mobilom, akármilyen magasról is, maximum szétesett, de semmi nem tört benne össze. Így csak össze kellett raknom, és már használhattam is tovább. Bár meglehetősen kétbalkezes vagyok, ezért sokat ügyetlenkedek a telefonommal, eddig mind viszonylag hosszú életű volt nálam. Ez annak is köszönhető, hogy akármikor problémám akadt a mobilommal, amit én magam nem tudtam megoldani, egy remek szervizbe vittem el. Az itt dolgozó srác, aki nekem segíteni szokott, az egyik jó barátnőm tesója, és emiatt kiemelt figyelmet szentel az én mobil telefonom javításának. Bár nem szeretem kihasználni, de jól jön néha a protekció.

Persze egyszer csak eljön az a pillanat, amikor már muszáj újabb modellre váltani, ugyanis minden technikai eszköz elöregedik idővel. Ezt a pillanatot az első telefonom sajnos nem élhette meg, mivel két héttel azután, hogy a szüleimtől megkaptam úgy 12 éves koromban, el is lopták az öltözőből az egyik röplabda edzésem alatt. Nagyon szomorú is voltam miatta, de soha nem került elő többé. A második telefonomat viszont egészen addig nyűttem, amíg az saját életet nem kezdett el élni. Összesen 7 évig használtam. Akkor jutottam el arra a pontra, hogy most már le kell cserélnem, amikor önmagától küldött üres SMS-eket és indított hívásokat. Aztán elkezdett önmagától ki-be kapcsolni is. Ekkor már nem volt értelme elvinni javíttatni, újat kellet venni.

Mivel nem vagyok túl tájékozott a legújabb modellek terén, mindig valamelyik jobban informált barátomat, vagy rokonomat kértem meg, hogy jöjjön el velem telefont vásárolni. A legtöbbször jól is sikerült választanom. Több márkát is próbáltam már. Mint a legtöbben a 2000-es évek elején, Magyarországon, én is Nokiával kezdtem. Majd volt Sony Ericsson és LG telefonom is, most pedig egy kis Samsung tesz nekem nagyon jó szolgálatot. Azt egyébként észrevettem magamon, hogy minél okosabb a telefonom, én értelemszerűen annál többet bújom. Kicsit szégyellem is magam miatta, mert korábban szerettem azt hangoztatni, hogy „Ha! Engem bizony nem fognak megbolondítani az okos telefonok!” Ehhez képest sajnos túl sok időt töltök a telefonomon pötyögve.

Az igazság az, hogy valóban meg tudja könnyíteni az ember életét, mert egyszerre szolgál szótárként, térképként, zene lejátszóként, kommunikációs eszközként és szórakoztató eszközként is. De milyen áron? Néha azon kapom magam, hogy szemtől szemben beszélgetek valamivel, és nem tudom megállni, hogy ne vegyem elő a telefonomat, ha az pittyeg egyet. Az emberi kapcsolataink talán szorosabbak voltak, és nem terelte el annyi minden a figyelmünket, mielőtt lettek volna okos telefonok. De hát ezzel jár a technológia fejlődése.

Kíváncsi vagyok, hogy ki mi mindenre használja a saját telefonját…